Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

2017 képekben

Kép
Nagyon aktívan telt az idei évem.  Kiállítások Erdélyben és Magyarországon.  Sok vásárban is megfordultam, Marosvásárhelyen 3x és Budapesten 2x vettem részt kézműves vásárban. Nyáron két gyerek tábort és egy családi nemezt tábort is tartottunk.  Ősztől pedig sok megrendelést kaptam tőletek amit ezen e héten sikerült befejeznem (persze pár dolog januárra maradt időhiány miatt). Nagyon hálás vagyok, mert közben a műhelyem is elkészült. Meghívást kaptam egy nagy kiállításon való részvételre, de erről majd később. Pár kép az idei évről:  

Kék álom-Blue dreams

Kép

Legújabb munkáim

Kép

Forgatag

Kép
Kedves vásárlóim a Marosvásárhelyi Forgatagon. 2017 Aug 25/27. Volt egy kis ruhapróba is!

Nyári nyitott műhely

Kép
A tábori élet után a nemez műhely kinyitja kapuit és ilyenkor lehetőség van az egyéni nemez alkalmak megvalósítására. Ezen  a héten vendégül láttam egy régi kedves ismerőst aki Hollandiából érkezett. Ő a kislányával készített egy nemez sálat. Utána pedig  Budapesten élő erdélyi kedves ismerősőm látogatott el 3 kislánnyal ugyancsak nemezsálat készíteni. Míg mi a sálat készítettük a lányok karkötőt. Majd a gyúrásban is segédkeztek. 2.csoport